2018. december 12. - Gabriella

A DK védi a nyugdíjrendszert

A Demokratikus Koalíció (DK) azt követeli, hogy a kormány állítsa vissza a baloldali kabinetek idején használt nyugdíjemelési rendszert, ami az inflációt és a reálbérek növekedését is figyelembe vette.
2018. szeptember 25. kedd 12:04 - HírExtra
 

A DK frakcióvezető-helyettese, Arató Gergely keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a jövő évi költségvetés 2,7 százalékos nyugdíjemelést irányoz elő, miközben már a Magyar Nemzeti Bank is 3,1 százalékos inflációval számol, vagyis csökkenni fog a nyugdíjak értéke.

Arató Gergely úgy fogalmazott: a baloldali kabinetek "biztosították azt a nyugdíjemelést, ami szükséges volt", ráadásul a Gyurcsány-kormányok idején az emelés mértéke nemcsak az inflációhoz, hanem a reálbérek növekedéséhez is hozzá volt kötve. Ha a reálbérek az inflációt meghaladó mértékben nőttek, a nyugdíjakat nemcsak az inflációval, hanem ezen felül még a reálbérek és az infláció különbségének felével is meg kellett emelni - hangsúlyozta.

Az országgyűlési képviselőt megkérdezték arról, hogy a Migration Aid párttá akar alakulni, mert így elkerülheti a bevándorlási különadó befizetését. A Arató Gergely azt felelte, hogy a civil szervezet egy létező jogi lehetőséggel él.

Az ügyben, hogy az Európai Bizottság szervezett migrációs útvonalak és egy állandó áttelepítési program létrehozását sürgeti, Arató Gergely azt felelte, hogy a kérdésről az Európai Tanácsban és az Európai Parlamentben születik döntés, ezért ezekben a testületekben kell majd kompromisszumos megoldást találni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását