2018. január 20. - Fábián, Sebestyén

Kézműves foglalkozás, táncház - minden, ami szép

Kézműves foglalkozás, kamara-kiállítás, vásár és táncház várja a gyerekeket jövő szombaton a budapesti Kiscelli Múzeumban a hagyományos húsvét előtti programon - közölte a múzeum kultúrmenedzsere az MTI-vel.
2009. március 28. szombat 16:56 - HírExtra
Pálinkás Szilvia tájékoztatása szerint immár 16. alkalommal tartanak húsvét előtt hagyományőrző rendezvényt, amelyen a környékbeli óvodások, iskolások szép számban vesznek részt, de természetesen visszatérő látogatóik is vannak.

Igazi különlegességeket csodálhatnak meg a látogatók az egy napos kamara-kiállításon: a többi között csokiöntő formák, húsvéti képeslapok, hímes tojások a 19. és a 20. század fordulójáról, cukorból készült díszek, csomagolóanyagok és papírból készült tojások is színesítik a tárlat anyagát.

Az egykori kolostorépület szoborcsarnokában és templomterében a húsvétra készülés jegyében lesz tojásfestés gyimesi technikával, szappanöntés, csuhécsibe készítés és papírmerítés.

A kézműves foglalkozásokat a Mackótanya Kézműves Foglalkoztató Műhely előadói tartják, akik elsősorban népi mesterségeken, hagyományokon alapuló játékokat és aktív elfoglaltságot, szórakozást kínálnak a gyermekeknek. A műhely munkatársai lényegesnek tartják, hogy az alkotás öröme mellett a magyar hagyományok és múlt egy-egy részecskéjét is megmutassák, továbbadják az érdeklődőknek.

A kerepesi Kisvirág Gyermektánccsoport tagjaival közösen népi táncházban rophatják azok a kicsik és nagyok, akik szeretnek táncolni. A tánccsoport 1998 szeptemberében jött létre Ragoncza Imre táncművész-tanár vezetésével. Célja a hagyományőrzés gyermekkortól való megszerettetése és a színpadi táncok elsajátítása, valamint a tanultak minél tágabb körben való bemutatása.

Nem maradhat el a vásár sem, a látogatók kerámiákat, fajátékokat, nemez kalapokat és ékszereket vásárolhatnak, valamint nyugdíjasok által készített ajándéktárgyak közül választhatnak, amelyekkel gyermekotthonokat támogathatnak.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását