2024. május 10. - Ármin, Pálma
Az országgyűlési választások második fordulóján a HírExtra munkatársai élőben jelentkeznek be a négy parlamenti párt székházából. Percről - percre követjük nyomon az eseményeket a Fidesz, az MSZP, a Jobbik és az LMP központjából.
2010. április 25. vasárnap 19:02 - HírExtra


19:10 - Fidesz: Mi lesz itt?

A megjelent sajtómunkások egyelőre itt is azzal vannak elfoglalva, vajon minek tudható be az igen alacsony második fordulós részvétel. A Fidesz-politikusok közül munkatársunk még csak Szijjártó Péter szóvivőt látta sertepertélni, a párt vezetői alighanem mostanában kezdenek szállingózni a Vörösmarty térre.

A hivatalos programról egyelőre annyit tudni, hogy urnazárás után nem sokkal ezúttal nem lesz sajtótájékoztató benn az épületben, ellenben Szijjártó Péter és Cser-Palkovics András szóvivők rendületlenül járják majd a különböző tévéstábok boxait. Információink szerint ezúttal Orbán Viktor mininiszterelnök-várományos sem beszél majd benn, ehelyett a kinti színpadon közvetlenülk az ünnepelni vágyók előtt fog értékelni, úgy kilenc-fél tíz körül.

Lenn a téren egyre csak gyűlik a tömeg. Kíváncsi turisták is vegyülnek a Fidesz újabb borítékolható győzelmét várók közé.

18.45 MSZP - Szeretjük a lúzereket

Holland turisták fogadják lelkes kiáltozással az érkező szocialista politkusokat, így Kovács Lászlót is. "We are from Holland, we're from the left" (Hollandok vagyunk, tehát baloldaliak) - osztotta meg velünk egy hölgy, aki a nyugati társadalmak szociális érzékenységéről is tanúságot adva hozzátette: "We love losers" (Szeretjük a veszteseket).



18:34 - Fidesz: Fokozott készültség


Győztes eredményváró helyszínen csak kicsit változtass - ez lehetetett az első fodulót toronymagasan nyerő Fidesz kampánystábjának vezérgondolata a második körös buli szervezésekor. A párt vezetése, és a prominensek mozdulatait már órákkal az este hét órás urnazárás előtt árgus szemekkel leső sajtómunkások, mint két hete, azúttal is a Vörösmarty téri baziúj üvegpalotába fészkelték be magukat.

A különbség: az ünneplő tömegnek fenntartott kültéri színpadtól némileg távolabb találhatók a sörpadok, ezekből egyébként jóval többet lát munkatársunk, mint legutóbb. Lehet, még nagyobb örömünnepre készül a Fidesz, mint két hete?

Lehet. Mindenesetre eddig úgy tűnik, bejött a számítása. A "lesz-e kétharmad vagy sem?" kérdése köré épülő második etap ugyanis a jelek szerint jobban lázba hozta a "törzsszurkolókat", mint az első forduló. Már most több ezren vannak a téren, a hangulat, - csakúgy mint a lassan sötétülő égbolt - kifejezetten derűs, a nép összetétele alighanem reprezentálja a Fidesz valós szavazótáborát: idős nyugdíjastól fiatal tinig minden korosztály képviselteti magát, társadalmi helyzetre való tekintet nélkül. Igaz néppárti piknik van tehát, színpadon ezúttal is népszerű popslágerek csendülnek fel.

A sajtó képviselői számára fenntartott teremben ugyanakkor mintha kevesebben lennének, mint két hete. Munkatársunk legalábbis ezúttal sikerrel vadászott szabad konnektorra meg székre. (Bár el kell ismernünk, sikerünkhöz az is hozzájárulhatott: Magyarország legnépszerűbb talán pártjánál rájöttek, hogy a legnagyobb sajtóérdeklődés bizony nem Széplelkűek Koalíciójának eredményváró eseményét, hanem az övékét kíséri, így végre egy kétharmadközeli párthoz méltó körülményeket teremtettek a médiamunkások számára.)



18.22 MSZP - Megjött Lendvai Ildikó

Lendvai Ildikó megérkezett, viszláttal köszöntötte a sajtó képviselőit, majd bemenekült a székházba. Állítólag Török Zsolt is itt bóklászik valahol.

18.20 LMP - Egy nyugalmas délután

Az LMP székháza olyan, mint egy teljesen átlagos magánlakás, vasárnap délután.Csendes, mi több, meghitt. Egy tucatnyi újságíró kollégán kívül senkit sem vonzott - eddig - az esemény. Talán érthető is, a lényeg már az első fordulóban kiderült: az LMP várakozásokon felüli eredménnyel került be a Parlamentbe, így lehetőségükben áll bizonyítani, hogy lehet más a politika.

Az öröm és annak jellegzetes füstje akkor egy egész országra szóló volt, a mostani hétvége a jól megérdemelt pihenésé. Egy negatívum azért van az unalommal teli várakozáson kívül: se üdítő, se szendvics, de még az édes süteményfélék emlékei is a múlté...ráadásul egy sör is jólesne.
Forrás: HírExtra

Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását