2019. június 17. - Laura, Alida
A Magyar Nemzeti Galéria a nagyszerű festőnek, Munkácsy Mihálynak három, kiemelkedő festményét mutatja be: kíváncsiak voltunk a szállítás az elhelyezés és a biztosítás körülményeire.
2010. november 11. csütörtök 18:19 - Győry S. József
Csák Ferenccel, a Magyar Nemzeti Galéria igazgatójával beszélgettünk.

A nemzeti romantika egyik legnagyszerűbb festőjének, Munkácsy Mihálynak az állandó tárlata bővül, hiszen az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt című festmények a Magyar Nemzeti Galériában láthatóak, április harmincadikáig.


Egy laza baki
Egy személygépkocsira borult szerdán a tűzoltóság egyik daruja a budai Várban, a szerkezet korábban Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiáját emelte be a Magyar Nemzeti Galéria első emeleti kiállítóterébe. Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője elmondta: a balesetben nem történt személyi sérülés, továbbá a műkincsben sem esett kár, mivel azt a galériában már kivették a később a daruval együtt lezuhanó nagyméretű faládából.
A felborult tűzoltósági jármű ugyanakkor totálkárossá tette a maga alá temetett gépjárművet, emellett a tér díszburkolatában, illetve egy kandeláberben is kárt okozott - fűzte hozzá.
A tűzoltóság szóvivőjének tájékoztatása szerint egyelőre nem sikerült tisztázni a baleset körülményeit. Hozzátette: a daru szétszerelése és elszállítása érdekében a gyártó cég munkatársait is a helyszínre várják. - MTI
Miként érkeztek a festmények a kiállítás helyéül szolgáló Nemzeti Galériába?

A három nagyméretű festmény teherautón érkezett Pécsről, különleges biztonsági intézkedések mellett, titkosított útvonalon. Az első festmény hétfőn, a többi a keddi napon érkezett. Az egyiket emelődaru, a másikat kézi erő segítségével tudtuk a kiállítótérben elhelyezni.

A festmények mérete köztudott, ám kíváncsi lennék a súlyukra.


A festményeket természetesen keret nélkül szállították, hengerre feltekerve, egy speciális, biztonsági dobozban. A három festmény összsúlya eléri a hétszáz kilogrammot.

Milyen műszaki és biztonsági újításokat foganatosítanak a szállítás során?

A festmények szállításához és elhelyezéséhez egy igen komplex együttműködésre volt szükség. A Fővárosi Tűzoltóság vállalta, hogy a szállítmányozó cég teherautójából egy daru segítségével egy erkélyről beemeli a festményeket a bálterembe. (Amelynek során majdnem a műkincsek épségét veszélyeztető baleset történt. Lásd: keretes. - Szerk.) A terem a XIX-XX. századi műveknek az állandó kiállítóhelyeként szolgált, jelenleg egy új installáció készül. A kiállítás kurátora egy szakrális teret álmodott a terembe, a három festmény itt került elhelyezésre.



Mekkora összegre biztosították a jeles alkotó három legkiválóbb, bibliai ihletésű festményét?

A három festmény esetében három különböző tulajdonosról beszélhetünk: egyrészről a debreceni Déri Múzeum, másfelől a Kanadai Hamilton város alapítványa, harmadrészt Pákh Imre magángyűjtő birtokolja a festményeket. A művek eltérő biztosítási díjjal rendelkeznek, ám mindegyik festmény egymilliárd és másfélmilliárd forint közötti biztosítási értékkel szerepel.

A három alkotáson kívül jelentős számú vázlatokat, olajfestményeket, nagy, 3x5 méteres szénrajzokat is megtekinthetnek az érdeklődők. A kiállítás teljes anyaga meghaladja a hétmilliárd forintos biztosítási értéket.

Miként biztosítják a kiállítás nyugalmát, a festmények biztonságát?

A kiállítás biztosítása állandó, fegyveres őrök és kiemelt teremőri felügyelettel történik.

Klíma és hőmérséklet tekintetében milyen paramétereket követelnek meg a festmények?

A Nemzeti Galéria minden kiállítóterme megfelel az EU és a muzeológiai szakma követelményeinek, ebben az értelemben is. Húsz-huszonhárom fok közötti, állandó hőmérsékletet kell biztosítani a festményeknek, amelynek teljesítésére fel vagyunk készülve: erre szükség is lesz, hiszen jelentős számú látogatóra számítunk, melynek következtében valamelyest megemelkedik a hőmérséklet.

Mennyivel számítanak több érdeklődőre?


A kiállítás egyik célja az volt, hogy a Nemzeti Galéria és Budapest városa egy adósságát törlessze, hiszen a három festmény a fővárosban még nem volt egyszerre megtekinthető. Ide tartoznak a szintén látható vázlatok, festmények is, amelyek segítségével az alkotás folyamatát ismerhetik meg a látogatók. Egy premierről beszélünk, amelytől jelentős látogatónövekedést várunk: április 30-án zár a kiállítás, a kiállított művek többé nem lesznek egyszerre megtekinthetőek. A látogatók számát valószínűleg százezres nagyságrendben lehet majd mérni.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását