2018. november 20. - Jolán

Szijjártó ítélkezik Juncker felett

Jean-Claude Juncker az elmúlt négy és fél évben bebizonyította, hogy alkalmatlan az Európai Bizottság vezetésére - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az MTI-vel.
2018. október 30. kedd 09:38 - HírExtra
 

A tárcavezető arra reagált, hogy a román külügyminisztérium üdvözölte Jean-Claude Juncker december elsejével - Erdély és Románia egyesülésének centenáriumi ünnepségével - kapcsolatos állásfoglalását, ugyanakkor aggodalmának adott hangot a "budapesti hatóságok retorikája" miatt. Az Európai Bizottság elnöke a nagy román egyesülés napját egész Európa ünnepének nevezte.

Szijjártó Péter mindezzel kapcsolatban kifejtette: Junckernek Európa egységét kellett volna megtestesítenie, "de erre soha nem volt képes, sem a Brexitnél, sem a migrációnál, sem a román nemzeti ünnepnél".

A külügyminiszter hangsúlyozta: "Európa akkor lesz erős és egységes, ha elfogadjuk, hogy bizonyos történelmi dátumok egyeseknek örömöt jelentenek, másoknak viszont fájdalmat". Az is fontos lenne, hogy "azoktól, akik szomorúan emlékeznek egy eseményre, ne várják el, hogy örüljenek, az ilyen elvárás ugyanis erkölcstelen és tisztességtelen" - fogalmazott Szijjártó Péter.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Ön szerint mit várhat a világ Donald Trump elnökségétől?
Trump maga az élő dögvész. Háborút, szegénységet, könnyeket...
Valószínűleg a történelem legmegosztóbb amerikai elnöke lesz, jó pár rossz húzással
Semmi különöset, bár nem szimpatikus.
Semmi különöset, bár szimpatikus.
Jónak tartom Trump kinevezését, a világ jó irányba halad.
Biff Tennen már van, de hol marad Marty Mcfly?
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását