2018. november 21. - Olivér
Míg a XVII. kerületben az árak stagnálása jellemző, addig a sok panellakást kínáló Kőbányán még némi áremelkedéssel szembesülhettek az idei évben a vevők. A favorit továbbra is a panel, melyek minimális alkuval kelnek el. Jó árazás és állapot esetén akár néhány nap alatt.
2018. november 1. csütörtök 07:13 - HírExtra
 
„A kereslet továbbra is erős a X. és XVII. kerület ingatlanpiacán, és miközben az előbbi esetében - ha kis mértékben is - de még mindig emelkednek az árak, utóbbiban egyre inkább a stagnálás jellemzők. És ez igaz a piacképes lakás- és befektetési célú, tehát likvid ingatlanok esetében is. Kőbányán viszont még mindig a panel a favorit, és mivel a kínálat szerény ebből a típusból, a kismértékben túlárazott lakásokra is van érdeklődő.” - hívta fel a figyelmet Kántor Istvánné, a Balla Ingatlan X. és XVII. kerületi irodájának szakmai vezetője.

Az idei évben a tavalyinál szerényebb mértékű áremelkedés volt jellemző az ingatlanpiacra a XVII. kerületben. Ez azt jelenti, hogy “ismét kalkulálhatnak a vevők némi alkuval”, miközben egy éve még sok esetben inkább licitről beszélhettünk, mely felfelé mozdította egy-egy ingatlan eladási árát. Jelenleg a lakások és az új, illetve újszerű házak esetében 0-5 százalékot, korszerűtlen és 20 évnél idősebb házak esetében viszont akár 3-8 százalékot is tudnak alkudni a vevők.

A X. kerületben, ahol az érdeklődők nagy része a felkapottnak számító paneleket keresi, nem nagyon beszélhetünk alkuról: mindössze jelképes 100-200 ezer forintos árengedmények jellemzők, de ez függ a vevő és az eladó motiváltságától is. A felújított, jó állapotú, jól árazott panellakásoknál egy hónapos értékesítési időre számíthatnak a tulajdonosok, de sok esetben ez egy-két hétre vagy akár néhány napra is rövidülhet. Az értékesítési idő ugyanis két tényezőtől függ: az ártól és az állapottól.

A XVII. kerületben az értékesítési idők ugyanakkor nagyon változóak: piacképes, illetve keresett ingatlanoknál itt is a “sorbanállás” jellemző: ezek akár 1-5 nap alatt értékesíthetők, ugyanakkor a jelentősebb ráfordítást igénylő, rossz elhelyezkedésű, túlméretezett, nehezen eladható házak 2 évnél hosszabb időre is beragadhatnak a piacon.

És hogy mit keresnek leginkább a vevők? Alapvetően az észszerűen tervezett, használható méretű szobákkal kialakított, egyszintes házakat, illetve a korszerű, rentábilisan fenntartható lakásokat. Ezek azok az ingatlanok, melyek akár hirdetési áron, alku nélkül is eladhatók. A X. kerületben ez gyakorlatilag a paneleket jelenti, melyek közül az egyszobásokat most 16-17 millió forintért, a kétszobásokat 19-21 millió forintért, míg a háromszobásokat 22-24 millió forintért el lehet adni - sorolta a Balla Ingatlan szakértője.

„Ami az elhelyezkedést illeti, a XVII. kerületben Rákosliget, Felső-Rákoshegy a legvonzóbb városrész a vevők számára, de a csekély kínálat miatt ma már a kerület más részei iránt is tapasztalható vásárlói érdeklődés.” – mondta el Kántor Istvánné. – „A patinás városrészek mellett azok a területek is célponttá váltak a vevők számára, ahol a felújításoknak és új építéseknek köszönhetően a környék általános minősége és megítélése javult. A X. kerületben továbbra is leginkább Óhegy, valamint az Újhegyi és a Gyakorló utcai lakótelep kedvelt. Óhegy kertvárosias, és itt inkább kisebb, négyemeletes házak, valamint kertes házak épültek. Az Újhegyi lakótelep viszont kitűnő infrastruktúrával rendelkezik, míg a Gyakorló utcai lakótelep a metró közelsége miatt keresett. Az itt található ingatlanok ára a kerületi átlagoknál mintegy 10 százalékkal magasabb.”

Ami még jellemző a piacra, az az egyre gyengülő befektetői jelenlét, ugyanis elfogytak a számukra megfelelő ajánlatok. Szintén jelentős mértékben csökkent a korábbi évekhez képest a külföldi érdeklődés: a X. kerületben ugyan találkozni még néhány kínai vásárlóval, de ők sem befektetési céllal vásárolnak, hanem saját részre.

A hazai vevők viszont a magas lakásárak miatt egyre nagyobb arányban kényszerülnek hitelfelvételre. Az ingatlanközvetítő megfigyelése szerint a kedvező kamattámogatott hitelt ugyanakkor az is felveszi, aki egyébként rendelkezne a vásárláshoz elegendő összeggel, de inkább visszatart egy részt felújításra, alakításra, bútorozásra.

Ami az újépítésű ingatlanokat illeti, a X. kerületben teljesen hiányoznak a piacról, de a XVII. kerületben is rendkívül szerény a kínálat a kereslethez képest, ráadásul aránytalanul drágák is a használt ingatlanokhoz viszonyítva. A jellemző, 500-600 ezer forintos négyzetméterárak túl magasak az itteni fizetőképes kereslet számára.

Ugyancsak a túl magas árak jellemzők a bérlakások piacára is, ahol egy 37-40 négyzetméteres lakásért 120 ezer forintot kérnek el a tulajdonosok havonta. Ez azonban a bérlési lehetőséget keresők többsége számára gyakorlatilag megfizethetetlen.
Forrás: Balla Ingatlan
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását