2019. augusztus 25. - Lajos, Patrícia

"Pofon a Fidesznek, mely az embereken csattanhat"

A Jobbik Magyarországért Mozgalom sajnálattal tapasztalja, hogy Orbán Viktor antidemokratikus kormányzása miatt hazánk az európai színtéren is egyre nehezebb helyzetbe kerül. Mindezt jól példázza az Európai Parlament tegnapi szavazása, melyen arról döntöttek, hogy a jogállamiság feltételeit nem teljesítő, vagy a támogatásokat szétlopó országoktól akár meg is vonhassák az uniós forrásokat - írja a párt.
2019. január 18. péntek 11:11 - HírExtra

A Jobbik pénteki közleményében kijelenti, mindig kiállt amellett, hogy Magyarország belső ügyei elsősorban ránk, magyarokra tartoznak, nem lehet ugyanakkor szó nélkül elmenni az igazságszolgáltatás függetlenségének felszámolása, a minden csúcsot megdöntő korrupció és lopás, a körözött nemzetközi bűnözők betelepítése vagy a demokratikus intézményrendszer megszállása mellett. "Egyértelmű, hogy a Fidesz egy korrupcióra és a folyamatos jogsértésekre alapuló rendszert tart fenn, mely már szövetségesei, az Európai Néppárt tagjai számára is elfogadhatatlan" - állapítják meg.

A Jobbik álláspontja szerint Magyarországnak politikailag és kulturálisan is Európában van a helye, az európaiság pedig megköveteli a demokrácia és a jogállam tiszteletét, valamint az átlátható állami működést.

"Mi ezért támogatjuk, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez és a valódi bűnösök fizessenek és viseljék a felelősséget a burjánzó korrupcióért".

A párt sajnálatosnak tartja, hogy a magyar embereket éri majd szankció a Fidesz korrupt politikusai és haveri körei helyett. Egyértelműsítik, hogy Orbán Viktornak már semmi sem drága, ha hatalma megtartásáról van szó és nem retten vissza attól sem, hogy Magyarországot idővel kivezesse az európai országok közösségéből, melyre már el is kezdte a felkészülést a sorozatos EU-ellenes kampányokkal.

A Jobbik szerint Magyarország számára a május 26-i európai parlamenti választás valódi tétje az, hogy Orbán folytathatja-e hazánk távolítását az európai konszenzustól, végül kivezetve Magyarországot az Európai Unióból, vagy megállítjuk ezt a folyamatot és hazánkat ismét egy kiszámítható, biztonságos, demokratikus országgá tesszük. A Jobbik ez utóbbi célért dolgozik.
 
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását