2017. május 28. - Emil, Csanád

Ki lesz a magyar bajnok?

Mindkét bajnokaspiráns, az éllovas Budapest Honvéd és a vele azonos ponttal álló Videoton is a kiesés elkerüléséért harcoló csapattal találkozik a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójában.
2017. május 12. péntek 14:36 - HírExtra


Három körrel a vége előtt a kispestiek az utolsó előtti MTK-t látják vendégül. Marco Rossi együttese nem csupán a tabellán elfoglalt helye miatt várhatja magabiztosan a találkozót, hanem a hazai pályán nyújtott eddigi teljesítményének tudatában is. A Honvéd ugyanis saját közönsége előtt legutóbbi nyolc bajnoki találkozóját megnyerte, idén pedig egyetlen gólt kapott csak a Bozsik Stadionban, ahol legutóbb tavaly szeptember végén a Videoton tudott győzni, október közepén pedig az Újpest rabolt pontot.

Az MTK az előző fordulóban simán kapott ki otthon a Ferencvárostól az örökrangadón, így továbbra is rendkívül nehéz helyzetben van.

A bajnokjelöltek közül papíron a Videotonnak lesz nehezebb dolga, mivel a hetedik helyezett Újpesthez látogat. A lila-fehérek azonban hiába állnak a tabella közepén, mindössze négy pont az előnyük az MTK-val szemben.

A székesfehérvári csapat tavasszal többször is pontot vesztett, s győzelmei is nehezen születtek meg általában, ugyanakkor az előző fordulóban magabiztos sikert aratott a Haladás ellen, s Újpestre is esélyesként utazik.

A bennmaradásért folytatott harc hasonlóan izgalmasan alakul, mint az első helyért zajló csata. Az utolsó előtti MTK ugyanis azonos ponttal áll a tizedik Mezőkövesddel és a kilencedik Diósgyőrrel, míg a nyolcadik Debrecennek is csupán két pont az előnye a trió előtt. Szombaton a Mezőkövesd és a Diósgyőr egymással csap össze, s amelyik csapat győz, nagy lépést tesz a bennmaradás felé. A Debrecen pedig a címvédő Ferencvároshoz látogat.

A 31. forduló programja:
szombat:
Ferencváros-Debreceni VSC 18.00, v.: Pintér
Paksi FC-Gyirmót FC 18.00, v.: Bognár
Diósgyőri VTK-Mezőkövesd Zsóry FC, Debrecen 18.00, v.: Iványi
Budapest Honvéd-MTK Budapest 18.00, v.: Solymosi
Swietelsky Haladás-Vasas, Sopron 18.00, v.: Vad II
Újpest FC-Videoton FC 20.30, v.: Karakó

A tabella:
1. Budapest Honvéd 30 17 5 8 47-27 56 pont
2. Videoton FC 30 16 8 6 58-26 56
3. Ferencváros 30 13 9 8 51-40 48
4. Vasas 30 14 5 11 45-36 47
5. Swietelsky Haladás 30 12 6 12 38-40 42
6. Paksi FC 30 10 11 9 35-33 41
7. Újpest FC 30 9 12 9 45-45 39
8. Debreceni VSC 30 10 7 13 37-40 37
9. Diósgyőri VTK 30 10 5 15 36-53 35
10. Mezőkövesd Zsóry FC 30 9 8 13 33-49 35
11. MTK Budapest 30 8 11 11 24-33 35
12. Gyirmót FC 30 4 9 17 18-45 21 - már kiesett
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását