2017. november 20. - Jolán

Optimisták a lányok

A továbbjutás szempontjából rögtön az egyik legfontosabb mérkőzéssel, a Litvánia elleni idegenbeli találkozóval kezdi meg a magyar női kosárlabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, melyet Iványi Dalma másodedző szerint önbizalommal telve várnak a játékosok.
2017. november 6. hétfő 15:43 - HírExtra
  
A korábbi kiváló irányító az M4 Sport Sportreggeli című műsorában hétfőn arról beszélt, hogy a csoport első helyére egyértelműen Oroszország tűnik a legesélyesebbnek, de a másodikra a magyar csapat eséllyel pályázik.

"Ez lesz a kulcsfontosságú mérkőzés, mert az előzetes várakozások szerint Litvániával fogunk csatázni a második helyért, ami még valószínűleg automatikus továbbjutást fog eredményezni" - mondta a szeptemberben kinevezett kapitány, Székely Norbert segítője, utalva arra, hogy a nyolc csoportelső mellett a hat legjobb második is közvetlenül kijut a kontinensviadalra.

A magyar válogatott szombaton lép pályára Litvániában, míg négy nappal később Miskolcon fogadja az albán együttest.

Iványi az elmúlt időszak változásait érintve úgy vélekedett, szerinte a válogatottságtól visszavonult Fegyverneky Zsófia és Nagy-Bujdosó Nóra távozása után nem az ő egyéni képességeik pótlása a legnagyobb feladat, hanem leginkább az egyéniségük, a tapasztaltuk, a csapatösszetartó erejük fog hiányozni. Ugyanakkor úgy látja, tele van a csapat tehetséges, kiváló fiatalokkal, jó játékosokkal, s rájuk kell építeni a jövő válogatottját.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását